Két kérész beszélget

– Boldog új évet!

– Na, menj a fenébe!

Az első lépések amatőr bája

Megpróbálom a magam korlátozott eszközeivel csökkenteni ökológiai lábnyomomat. Az első lépések: leválni a nagy elosztókról. Ne kelljen a vizet és az áramot messziről elhozni, hanem próbáljuk meg helyben megszerezni őket. Nem mellékesen(1), miért fizessek azért, ami ingyen van? Ez, persze, így önbecsapás, lévén az ezt a szemléletet kiszolgáló infrastruktúra ma még meglehetősen drága. És nem mellékesen(2), ha leválok az elosztókról, az némileg csökkenti társadalmi-gazdasági-egzisztenciális kiszolgáltatottságomat.

Vizet mesterségesen előállítani még nincs módom, így marad a kút. Erre rácsatlakoztatva egy házi vízművet, egy egész háztartást szépen el lehet látni.

Amatőrizmusok: A kút nem mély, talajvizet tartalmaz, ami ivásra, főzésre nem alkalmas. Két vécé, mosógép, használati melegvíz, kerti csap OK; persze, ez sem csekélység.

A vezeték kiépítése olyan, hogy télen nem használható a rendszer. (A képen látható befőttes üvegek házi kovászolású uborkát tartalmaznak, az inkább elkészítem, mint megveszem elvet demonstrálandó.)

Ezzel szemben elektromos energiát magam is tudok termelni, jelen esetben a szél és egy méregdrága szélgenerátor segítségével.

Amatőrizmusok: a szerkezet nincs elég magasan, kimondottan erős, egyenletes szél kell, hogy megpörgesse a turbinalapátokat. A rendszer leggyengébb láncszeme az inverter (ez csinál a 24 V egyenfeszültségből 230 V 50 Hz váltakozófeszültséget), annyi a teljesítménye, hogy a világítást és a cirkó keringtetőszivattyúját meghajtja, de már a hűtőszekrénynél vagy egy hajszárítónál lekapcsol. De ez a tapasztalat kerülő úton szerződött meg, mert a generátor egyelőre nem termel annyi áramot, amennyi az akkumulátorokat feltöltené. (A képen látható ágak egy meggyfáéi, a miért vegyem meg, ha nálam is megterem elvet demonstrálandó.)

Mimózulok

Egyre jobban viszolygok a Tom és Jerry szívatós agressziójától.

Hazai pályán

…sokadszor is visszatérve,

némán megbocsátást kérve

öleled őt, mert őt lehet,

őt, ki legálisan szeret;

húsz percig csak őt imádod.

…és szereped túlspilázod:

kipróbált hajós vagy: Szindbád.

Ismersz minden tündért, nimfát,

dzsinnt és angyalt; mind a nőket,

csillagokat s a felhőket.

Jól bánsz szóval, rosszul pénzzel,

mindenkit barátnak nézel.

Szeretsz élni, jókat enni,

nők karja közt megpihenni.

Aztán megint továbbmenni.

Ehhez értesz: úton lenni.

…de most újra révbe értél,

ezt vágytad és ettől féltél,

azt öleled, akit lehet,

mosolyognak az istenek.

S a legális gyönyör teljén

– megfejteni való rejtvény –

hirtelen két forrás fakad:

kilövellsz s elbőgöd magad.

Vers, hálából

Az ezt megelőző bejegyzésben az első verset Balázs megdicsérte (ha jól vettem ki). Hálából íme, itt egy másik, hasonló témában, hasonló hangvétellel; még a nyáron készült.

Mobil panasz

Hangszórómból árad

virtuális bánat.

Fájó nullák, egyek,

digitális könnyek.

Pity-pity-pity.

Reménynek sem látszó

közönyös átjátszó

szállítja az „ó, jaj”-t,

a dekódolt sóhajt.

Pity-pity-pity.

– Holnap nem veszed fel?

– Csak ha él a rendszer.

Aggódva figyelek:

kedvesem pityereg.

Pity-pity-pity.

Két új vers(ike)

Hogy értsük: adott egy kedves Hölgy, aki amúgy özvegy, és akivel Szőrfülű az interneten által megismerkedik, és jóban lesznek. Egyszer személyesen is találkoznak, de ennek nem túl nagy a jelentősége, a kapcsolat varázsát ugyanis éppen az adja, hogy elég távol élnek egymástól, nehéz lenne megszervezni a randikat. Így viszont ott az e-mail és a Skype, és ez talán még izgalmasabb. Úgy értem, Szőrfülűt arra emlékezteti, amikor (egy generációval feljebb) a rokonokat vagy a szerelmeseket messze sodorta egymástól a történelem, és a levelezésen kívül csak az interurbán beszélgetések (mint üveggolyók) maradtak. Volt (van) azért ennek valami fílingje.

Aztán egyszer a Hölgy bejelenti, hogy bocs, de neki lett valakije, de ha Szőrfülűt ez nem kámpicsorítja el, tartsák tovább is a kapcsolatot. Merthogy nem jó egyedül, és Szőrfülű – itt nem részletezett okokból – nem oldhatja magányát, úgyhogy bocs.

Szőrfülű először is hálás, hogy a Hölgy kihagyta a "maradjunk barátok" formulát. Másodszor pedig arra jut, hogy noha minden szeretet önző, ő most mégis az önzetlenséget választja, mert miért irigyelje a Hölgytől azt, amit ő maga nem nyújthat neki. Ennélfogva a kapcsolat marad a régiben.

Sőt, mintha valamelyest meghittebbé is válna. Talán ennek tulajdonítható, hogy az egyik szkájpolás után Szőrfülű versre fakad.

Vallomasom kameran at nezheted,

monitoron at fogom a ket kezed.

Angyalt fest a megabyte-os kepzelet,

s en leszek a virtualis vegzeted.

(De hova tunt el az osszes ekezet?)

Végül is a vers sokat elbír.

A gond csak az, hogy a fent említett valaki meglát valamit a Hölgy monitorán. Nem éppen a verset, hanem egy, a Skype-on küldhető érzelemfestő jelet. Erre írja a Hölgy – némileg igazságtalanul, de az most mindegy –, hogy "elég kellemetlen helyzetbe hoztál". Amire Szőrfülű újabb verset ír.

Ha valami rosszat tettem,

bocsásd meg. Én csak vetettem. 

Vetettem és nem arattam,

csókodra éhes maradtam.