Fölraktam egy posztot, nagyjából az alább olvashatóéval megegyező szöveggel. A poszt keserű humorral készült, és ennek egyik eszköze a nevek vicces kifacsarása volt. Barátom figyelmeztetett rá: attól, hogy valakinek a politikai szereplését károsnak, veszélyesnek tartjuk, az illető emberi méltóságát még nem kell kikezdenünk, márpedig a név jópofának szánt eltorzítása éppen ezt teszi.
Barátomnak igazat adva, töröltem a jóérzésileg kérdéses posztot. Íme, itt van átdolgozva.
Kedves Fidesz-tagság!
Lassan egy éve, hogy akartam írni egy posztot arról, hogy vajon érdemes-e Vezéreteket elkergetni, illetve az elkergetés gondolatával foglalkozni. Oda jutottam volna, hogy nem érdemes. Nem érdemes egyrészt, mert a Fideszt már viszi a saját lendülete. Ha a Vezér most bármi oknál fogva kihullana, gyakorlatilag senki nem venne észre semmit. Azonnal beállna a helyére Csaba, Antal vagy Péter. Vagy akár Zsolt, mert ehhez még csak Fidesz-tagnak sem kell lenni. Erről kísérletileg is meggyőződhettek. Bejátszom nektek a fentiek egy-egy rádiónyilatkozatát név nélkül, és nem fogjátok tudni megmondani, melyik melyik.
Másrészt meg ki kergesse el a Vezért? Attila? Vagy – jobboldali puccs gyanánt – Gábor? Ugyan már. Vagy valamelyik liberális pártból valaki? Van még olyan párt egyáltalán?
Szóval, azt a posztot nem írtam meg, mert minek. Azóta magatokat múltátok alul. Nem volt könnyű, de sikerült. Megjegyzem, az elsők közt voltam, akik kijelentették, hogy Fanyarországon olyan dél-amerikai típusú banándiktatúra lesz, hogy ihaj. (Mit mondjak, marha nagy sikerélmény, hogy igazam lett.) Viszont az a két tény, hogy a Fideszt viszi a lendülete, és nincs, aki megfékezze, aggodalommal tölt el. Most nagyon úgy fest, hogy minimum húsz évre be lettetek betonozódva, és eddigi intézkedéseitek (ez eufemizmus volt!) nem tesznek derűlátóvá. Már négy év is sok lenne belőletek, olyan fokon tudtok tarolni. Az országot gazdaságilag is, a demokráciát tekintve is jóformán csontig lerágtátok. A piranhák sírva könyörögnének a módszerért. De most tényleg. Azért ilyen figurákat, mint Annamáriát, Rózsát vagy Gabriellát (tudjátok, a „szenátor” asszonyt) rászabadítani a médiára, az oktatásra meg a nyugdíjra, ez nem semmi, ezt az unokáitok is elismerő sercintéssel fogják (meg)emlegetni. (Nem túl lényeges, de azt hiszem, Rózsa már behozhatatlan előnnyel megszolgálta a Nemzet Időutazója díjat.)
De nem akarom itt eljátszani, hogy hű, de mennyire aggódom a "Hazáért", annál is kevésbé, mert a "Haza" fogalmával egészen pedofil módon bántatok el. Viszont szeretek kiszámítható módon, biztonságban élni. Anyagilag is, emberként is. Tudjátok, amikor része maradok a "Nemzetnek" akkor is, ha történetesen más fogkrémet használok, mint Vezéretek. (A frászt tudjátok.)
És hát, ne szépítsük, a most következő húsz év jó eséllyel az én utolsó húsz évem lesz. Ezt a Vezér diktatúrája alatt eltölteni – rossz álom. Amire mondhatjátok, hogy bocs, de mi közünk hozzá, hogy mikor születtél? Oké, csakhogy jó néhányan születtünk akkortájt, szóval, ez a húsz év sokunk utolsó húsz éve lesz. Sőt, kapaszkodjatok meg, sokaknak meg – bár fogy a magyar – az első húsz éve lesz. Így azért már nem annyira mindegy.
És mondok még valamit. Fentebb jeleztem, gyakorlatilag mindegy, ki a főnökötök. Annyiban azonban mégsem mindegy, hogy a Vezérben szemmel láthatóan megvan a hajlam, hogy elkapassa magát a gépszíjtól. Ami ma hazugság, az három év múlva nem lesz az, már abban az értelemben, hogy nem beszélhetünk hazugságról, ha valaki elhiszi a saját állításait. Figyeljétek meg, a Vezér egyre jobban meg lesz róla győződve, hogy amit tesz, az jó, és ami jó volt, azt ő tette. Innentől kezdve elszáll minden önkontroll, Vezéretekből klinikai eset lesz. Ez rátok nézve a kiszámíthatatlanság rémét vetíti előre. Soha nem tudhatjátok, a Vezér melyik jó embere esik ki a pikszisből már holnap (értve ezen téged, téged vagy éppen téged). És ha a történelemkönyveket jelenleg az a néni írja is, akit Eörsi István történelemhamisításra szakosodott üzletasszonynak nevezett, valami fogalmatok azért lehet róla, mit jelent diktatúrákban a pikszisből kiesni.
Fentiekből következően nektek kell életre hívnotok a Fidesz belső ellenzékét. Nem létezik, hogy nem akad köztetek, akinek nem fordul föl a gyomra attól, ami (amúgy a jóvoltotokból) folyik. Nem létezik, hogy egyiktek sem látja azt az üszkös romhalmazt, ami ebből az országból lesz. Meg aztán: ismerjük a mondást, mely szerint puliszka nem robban. De ebben azért olyan nagyon ne legyetek biztosak. Zavargások bármikor, bárhol. Ez, gondolom, végképp nem hiányzik egyikteknek se.
Nem akarok azzal a marhasággal jönni, hogy majd az utókor hálás lesz nektek, amiért megbuktattátok a Vezért. Egyszer az életben ne háláért csináljátok meg. Hanem CSAK ÚGY. Mert ez jóval (JÓVAL) több ember érdeke, mint ahánynak nem.
Persze, a diktátorokat előbb-utóbb elviszi az ördög (és érdekes, hogy a bukottakat követők ezt sosem tanulják meg). De erre még éveket, esetleg évtizedeket várni...
És ha belegondoltok, a kihívás felemelő. Mert sokan vannak, akik tudják, mit szeretnének. Sokan vannak, akik tudják, mi helyett szeretnének mást. De ti, akik belül foglaltok helyet, egyszerre vagytok a két tudás birtokában, ráadásul, hogy úgy mondjam, fizikailag is (mármint vérontás nélkül) ti tehetitek meg, hogy a vadbarom garnitúrát lecseréljétek.
Szóval, hajrá, fiatalok!
