A címet alkotó két kifejezésről úgy tudom – bár magam sose próbáltam ki –, jól lehet alkalmazni, amikor még beszélni nem tudó kisgyereket kell valamiben megakadályozni, nehogy kárt okozzon vagy veszélyeztesse magát. A két fonémasor számára még nem bír jelentéssel, de a csengésük, a hangzásuk rémületet keltő.
Ilyen, jelentésüktől megfosztott szavak a politikai retorikában is felbukkannak, többségükben a jobboldali politikai retorikában. Mint például nemzethalál, idegenszívűség, hazaáruló, pénztőke (és még hosszan lehetne sorolni). Mint a gyerekriogatóknak, ezeknek is van értelmük, de az adott kontextusban nincs jelentésük. (Vagy megfordítva.) Nagyjából arra is valók, amire a gyerekriogatók: az oktalan nép ne piszkálja azt, amit nem szabad, majd MI (idefentről) megmondjuk, merre hány méter.
(Mielőtt valaki fölveti, hogy a „nemzethalál” asszociációkat kelt, szemben a „bútorraktárral”, mely a – gyerek számára – kellemetlen csengésével hat, leszögezem, hogy tisztában vagyok vele. Azzal együtt a kiindulás közös: én tudom, hogy neked mi a helyes, és ezt érvek, magyarázat nélkül kívánom lenyomni a torkodon.
Arra, hogy én itt tudom, mi a helyes neked ott, gyönyörű példa Kövér László minapi nyilatkozata, mely szerint a Fidesz számára elfogadhatatlan, ha egy határon túli magyar kisebbséget képviselő szervezet vezetője azzal kérkedik [sic!], hogy az autonómia gondolata most nem aktuális. (Gondolom, Markó Béla azóta is reszket, és az ajkát harapdálja, amiért ekkora fiaskót bírt elkövetni.)
Kövér egyébként bevetette a sápasztó „fogy a magyar” csodafegyvert. A fogyás egyik okaként az asszimilációt nevezte meg. Ezt nem egészen értem: ha mondjuk, Nagy Dezső asszimilálódott, tehát megszűnt magyarnak lenni, akkor érdemes újragondolni a „magyarnak lenni” jelentését, jelentőségét és fontosságát. (Meg aztán: magyar-e a nálunk asszimilálódott Nagy Dezső [született Adrian Popescu]?) Nota bene: szeretném tudni, mi a baj Nagy Dezső asszimilációjával, ha az Nagy Dezsőnek jó.
Visszatérve, Kövér azt is mondta, megvizsgálják, hogyan lehetne megállítani, netán visszafordítani a népességfogyást.
Ilyen, jelentésüktől megfosztott szavak a politikai retorikában is felbukkannak, többségükben a jobboldali politikai retorikában. Mint például nemzethalál, idegenszívűség, hazaáruló, pénztőke (és még hosszan lehetne sorolni). Mint a gyerekriogatóknak, ezeknek is van értelmük, de az adott kontextusban nincs jelentésük. (Vagy megfordítva.) Nagyjából arra is valók, amire a gyerekriogatók: az oktalan nép ne piszkálja azt, amit nem szabad, majd MI (idefentről) megmondjuk, merre hány méter.
(Mielőtt valaki fölveti, hogy a „nemzethalál” asszociációkat kelt, szemben a „bútorraktárral”, mely a – gyerek számára – kellemetlen csengésével hat, leszögezem, hogy tisztában vagyok vele. Azzal együtt a kiindulás közös: én tudom, hogy neked mi a helyes, és ezt érvek, magyarázat nélkül kívánom lenyomni a torkodon.
Arra, hogy én itt tudom, mi a helyes neked ott, gyönyörű példa Kövér László minapi nyilatkozata, mely szerint a Fidesz számára elfogadhatatlan, ha egy határon túli magyar kisebbséget képviselő szervezet vezetője azzal kérkedik [sic!], hogy az autonómia gondolata most nem aktuális. (Gondolom, Markó Béla azóta is reszket, és az ajkát harapdálja, amiért ekkora fiaskót bírt elkövetni.)
Kövér egyébként bevetette a sápasztó „fogy a magyar” csodafegyvert. A fogyás egyik okaként az asszimilációt nevezte meg. Ezt nem egészen értem: ha mondjuk, Nagy Dezső asszimilálódott, tehát megszűnt magyarnak lenni, akkor érdemes újragondolni a „magyarnak lenni” jelentését, jelentőségét és fontosságát. (Meg aztán: magyar-e a nálunk asszimilálódott Nagy Dezső [született Adrian Popescu]?) Nota bene: szeretném tudni, mi a baj Nagy Dezső asszimilációjával, ha az Nagy Dezsőnek jó.
Visszatérve, Kövér azt is mondta, megvizsgálják, hogyan lehetne megállítani, netán visszafordítani a népességfogyást.
Nekem volna egy néhány millió éve hatékony gyakorlatom.
