Demi-doux

Nem hiszem, hogy azt a verset felülmúlom.
Új dallamot hogy is játsszam olyan húron,
amit éppen te takarsz le két kezeddel.
Elnémítasz.
Az én múzsám nem dicsér és nem neheztel.
Vallomásomra te gyártasz titkos kódot.
És pecsétje: félig ízlelt, édes csókod.
(Lesz még vigasz.)

Három megálló közt

Pillantásod belém akadt, mint három-
ágú szigony; még ég a retinámon.
Mint kóbor eb, úgy néztél esdekelve:
„Hozzád szegődnék, szörnyű így, kiverve”.
És néztél rám csillogva és rajongva:
„És csak hozzád szegődnék azon nyomba’.”  
És harmadikként – nézd el, hogyha mégoly
bántónak érzed –, ott lapult a téboly.

S én megriadtan néztelek csak, kedves.
De egy kutyába hogy legyek szerelmes?

Javított kiadás

Az előző poszt fényképe egy 200-as teleobjektívval készült. Az itt következő egy lencsés csillagászati távcsővel. Sajnos, a paraméterekre nem emlékszem (tán sosem is tudtam őket), csak arra, hogy a távcsövet az Uránia Csillagvizsgáló munkatársa, Kürti Imre készítette. (Katt és nagyítás.)

Tele-Hold

Melyből a tele 200-as. (Katt és nagyítás.)

Utólag szúrom be, mert értelmezési probléma merült föl: ez a poszt nem több, mint maga a fénykép. Bele vagyok gyönyörödve az új fényképezőgépembe, és ez a belegyönyörödés expozíciókra sarkall, a szó mindkét értelmében. Hadd tegyem még hozzá, hogy némi segítséggel (és nyilván szerencsével) sikerült igen olcsón olyan adaptert szereznem, melynek segítségével a régi Practicámra jó menetes objektívok (pl. a hivatkozott 200-as tele) is fölszerelhetők az új gépre.

Gyanakvási kiskáté

Tragikus-e, ami a West Balkánban történt?

Igen, az.

Mennyire vagyunk tájékoztatva a történtekről?

Csak módjával. Ami a médiában lejött, az végső soron a „maszatolás” kifejezéssel illethető.

Miért? Érdeke valakinek eltitkolni az igazságot?

Nem tudhatjuk. Azt viszont tudhatjuk, hogy viktatúrákban – márpedig Fanyarországon viktatúra van – nagyon nem szeretik a tüntetéseket. Pontosabban, sehol sem szeretik, de a demokráciákban megtűrik őket. 

Vagyis gyanakodhatunk, hogy a West Balkánban történtek a kormány lelkén száradnak? Hiszen ennek nyomán szigorítottak a gyülekezési rendszabályokon.

Ez erős feltételezés volna, és mint olyan,  összeesküvés-elméletnek számít.

Nem is jöttek kapóra a tragikus események a kormánynak?

De, feltétlenül kapóra jöttek.

Lufi meghalt

Olyan helyen, ahol a macska – hogy úgy mondjam – fogyóeszköz, az ember lassan belefásul a sok temetősdibe.

A hétvégi azonban váratlanul ért, nagyobbat ütött a szokásosnál. Az egyik legrégebbi barátunk, Lufi kandúr távozott. Pedig nagy túlélő volt, egy rakás betegséget, balesetet átvészelt. A nevét is innen kapta. Kölyökkorában elkapott valami kórt, amitől felpuffad a macskák hasa, nem isznak rendesen, és a végire valahogy kifakulnak. Orruk és talppárnáik rózsaszínből sárgára váltanak.

Lufi volt az egyetlen, aki – intenzív, bár tök laikus – kezelésem nyomán meggyógyult.

Ahogy mondom, nagy barát lett; ezek a lények nagyon honorálják a gondoskodást.

Aztán csütörtökön halljuk, hogy a padláson sír valaki. Fölmentem a padlásra, hogy megnézzem, miféle állat adja ezt a hangot. Lufi volt az. Először azt hittem, beszorult valahova, de nem. Kissé náthásan szedte a levegőt, de amúgy nem látszott betegnek. Gondoltam, rajta van a szerelmi késztetés, a sírása is olyan volt, mint amikor a kandúrok szerenádot adnak. Trubadúrnak neveztem, azt gondoltam, nagyon szellemesen. Aztán szombaton két lányom is fölment, hogy megnézzék, ott van-e, mert csütörtök óta nem jött le enni.

Aztán jelentették, hogy Lufi meghalt.

Megnéztem, viszonylag hirtelen érhette a halál, mert a szeme nyitva maradt. El nem tudom képzelni, mi történhetett vele, sok lehetőség adódik. Megehetett egy mérgezett patkányt, lenyelhetett valami szilánkos csontot, ami átfúrta a gyomrát, elfertőződhetett egy régi fejsebe, nem tudom. Egy állatorvos, ha felboncolta, biztosan többet megtud, de hát ezzel már nem foglalkoztunk, eltemettük Lufit annak rendje-módja szerint, fejfával.