Ahogy közeledünk a májushoz,

úgy csúszik a kép jelenből múltba.

Bejutottam a döntőbe

Ma volt az ultrahangos vizsgálat. Ultrahangos, az nem azt jelenti, hogy a doktor tiszta erőből rád ordít, hanem azt, hogy kapsz időpontot 9:25-re, és potom három óra múlva már el is szabadulsz.

Egyébként kicsit magamnak is köszönhettem a vendégmarasztalást. Álmomban nem jutott volna eszembe, hogy a földszinti Betegirányítóban való (beutalós, TAJ-számos) bejelentkezés nem elég. A röntgenosztályon kedélyesen múlt az idő, amikor gyanús lett, hogy miért van ott is recepció. De még a korrekció, azaz a második bejelentkezés után is döbbenetesen sok időm maradt. Hepciáskodni nem volt értelme, hiszen ki is írták, hogy nem feltétlenül érkezési sorrendben... Annyi eszem viszont lehetett volna, hogy viszek magammal könyvet.

De a lényeg, hogy a lelet lényegében negatív. Leszámítva a májam picivel nagyobb voltát (ah, a rendszeres esti sörözések), de ez akár alkati is lehet. Szóval, egészségesen, mint a makk(om), lehet folytatni az élet nevű foglalkoz(tat)ást, mely így ötvenen túl egyre inkább emlékeztet a tornaórák "kidobós" nevű játékára.

Lélekbizonyíték

Az alább közölt fényképek remélhetőleg pontot tesznek az évszázados vitára, melynek tárgya a lélek létezése és testtől való függetleníthetősége. Szándékosan hamisítvánnyal kezdem, hogy látsszék a különbség; ezt Photoshoppal barkácsoltam össze. 

 A második azonban hiteles. A legelmélyültebb meditáció állapotában készült. Hitelességét bizonyítja, hogy a testből kiszállt lelken ugyanaz a ruha látható, mint ami a testen, lévén a lélek szemérmes és empatikus a testtel. Aki ezek után sem hisz, azt csak sajnálni tudjuk.