Kövér
László – nem először, vélhetőleg nem is utoljára – nekivadultan fröcsög a szocik és a LMP ellen. (Afölött most
elegánsan hunyjunk szemet, hogy amikor azon méltatlankodik, hogy mit keresnek ezek a Parlamentben, senki nem
figyelmeztette, hogy te, Laci, ezeket
is a szavazófülkérek juttatták be.)
Hogy
az LMP-t nem szereti, azt értem. Egy Kövér beállítottságú és múltú (sőt,
külsejű) ember nyilván nem szereti azt, ami a demokráciát, a sokszínűséget, a
szabadságot, a friss levegőt képviseli. De hogy az MSZP-vel mi baja?! Mert: ha
a szocik az MSZMP utódpártja, akkor mi
a baj velük? Teszem föl a kérdést Kövér jól tudható pártállami/állampárti
múltja ismeretében. Ha meg a szociknak
semmi közük az MSZMP-hez, akkor megint csak mi a baj velük? (Már túl azon, hogy
ellenzéki párt, így az orbáni ideológia szerint eleve megégetni való
boszorkányok.) De ez a második felvetés nem áll erős lábakon, tekintve, hogy
Kövér eleddig nem határolódott el attól a kezdeményezéstől, amely törvénybe
foglalná, hogy az MSZP egyenes leszármazottja az MSZMP-nek, így az elkövetett
bűnökért való felelősséget is örökli.
Csak
hát, ez így nem valami gusztusos. Maga a fröcsögés sem, de hogy éppen egy volt funkci teszi, úgy fokozottan nem az. A
bűnüldözésben elmegy, sőt, akár előnyös is lehet, ha rablóból lesz a pandúr. De
a politikában, ne mondjam, a politikai
kultúrában ez visszatetsző. Lehet, persze, pálfordulni, beismerni, hogy a
lepkeléthez szükség volt a hernyólétre, de ehhez tudni kell szerénynek lenni. Akár
csöndben is maradni.
Nyolc
éve nem dohányzom, nem is hiányzik (sőt, zavar is a füst), de elképzelhetetlen,
hogy a dohányosokra acsarogjak, mintha kezdettől fogva hű, de milyen kőkemény nikotintagadó
lettem volna. Igaz, én nem is vagyok ház- vagy mit tudom én, milyen elnök.
