II. János Pál boldoggá avatása rendben végbement, miután az egyház felelős tisztségviselői meggyőződtek róla, hogy a egy bizonyos apáca csodás gyógyulása valóban csodás volt. Nincs okunk kételkedni, miután az egyház évszázadokon át kínos precizitással tartotta magát a tényekhez, illetve az igazmondáshoz.
Nem is az egyházzal van gondom ebben az esetben. Hanem a dolog, hogy úgy mondjam, technikai lebonyolításával. A Parkinson-kóros apáca vélhetően már maga is imádkozott a gyógyulásáért. De nem történt semmi, az égi hatalmak hagyták békén az orvostudomány jelenlegi állását, mely szerint a Parkinson-kór nem gyógyítható. Hanem amikor az illető apáca II. János Pálhoz – az elhunyt II. János Pálhoz – fohászkodott, akkor bezzeg meggyógyult.
Azt feltételezni sem merem, hogy az apáca kizárólag magának kívánt volna gyógyulást, de a csoda valamiért csak őrá áramlott ki, a többi nemtudomhánymillió parkinsonosra nem.
És még egyszer: a pápa nem életében tette a csodát, hanem, hát, lényegében semmikor. Csak hozzá fohászkodtak.
Az ÚR útjai kifürkészhetetlenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése