Lincshangulat

A közfelfogás sosem is kedvelte a hajléktalanokat, és ez az ellenérzés talán két forrásra vezethető vissza, és így talán még megérthető is, bár nem rokonszenves.

1) A mosdatlan ember szaga facsarja az orrunkat, a mosdatlan ember menjen a közelünkből.

2) A hajléktalan bír egyfajta szabadsággal – légyen az bármily kevés hasznot hozó –, amivel én, aki naponta gályázom, nem bírok. (Ld, Kutyák dala, Farkasok dala.) Aki nem dolgozik, ne is egyék, de főleg ne sajnáltassa magát nekem.

A 2. pontban jelzett szabadságot a civilizált társadalmak általában rosszul tűrik. Aki ezzel a szabadsággal bír, az adott esetben a törvényi szabályozás szintjén is munkakerülő, csavargó, cigány vagy csepűrágó.

Ha jól látom, a hajléktalan állapot bűncselekménnyé feketítése magyar találmány, Pintér „Tisztakezű” Sándor és Tarlós „Csöppet Sem Homofób” István nevéhez köthető. Ez a megközelítés – mely implikálja, hogy a hajléktalan megválasztja életformáját, és megátalkodottan kitart mellette – mindenesetre unikum. Nyelvünkben megjelentek a „hajléktalanbűnözés” és a „radikalizálódó hajléktalanok” összetétel, illetve szerkezet.

Sokat ront a helyzeten, hogy a média ezt szolgaian, tán még kéjesen is, megtámasztja.

Két példa.

Szita Bence meggyilkolása megrázta a közvéleményt. Okkal-joggal, hiszen – megint csak a közfelfogás szerint – az emberölés kategóriájában a legsúlyosabb, amikor gyereket ölnek meg. Tetszik vagy sem, ez a hír, vagy ha úgy tetszik, ez nagyobb hír, mint mondjuk, egy öttusa aranyérem, erre csap le a média, sajnos, ez van.

De miért kellett szinte minden hírben megemlíteni, hogy az elkövetők között két hajléktalan volt? Ha két zsidót mondtak volna be, országos felhorkanás követte volna (teljes joggal). Ha két cigányt, valamivel kisebb, de felháborodás (ha kisebb, az sajnálatos látlelet az országról, amúgy ez is teljes joggal). De két hajléktalan? Ez kit érdekel? Mármint érdekvédelmileg, mert a mém nyilván megerősödik: büdös nekik a munka, de pár fillérért embert ölnek.

A másikat a facebookon találtam. Gazdát keresnek egy kutyának. Az állatot hajléktalanok ütötték-rugdosták, úgy kellett kimenteni tőlük. Még rendőri intézkedésre is sor került. Köszönet Zsoltnak és Csabának (hasból írom) a határozott fellépésért! A kutyus már jól van.

Vegyük észre, mire jó ez a zsoltozás-csabázás. A rendőrnek neve van. Ő valaki! A hajléktalannak nincs neve, mer’ minek is neki név?!

(Az külön poszt témája lehetne, mennyire kamugyanús a facebookos megnyilvánulás, kezdve az ellentmondásokkal, folytatva az előzmények [ha voltak] elhallgatásával, zárva a hajléktalanokra amúgy nem jellemző állatgyűlölettel. De sem időm, sem gyomrom ezt megírni. Csak a figyelmet szeretném fölhívni rá, hogy a médiába orvul beszivárgott egy közhangulat.)