54
Ha
állok gyámolatlan, mert már azt se
tudom,
hogy mit vesztettem el, így persze,
nincs
esélyem rá, hogy megtalálom,
te
jössz, és én nyugodt leszek, mert nálad
megvan,
s hogy mi, az mindegy is. A bánat
elszáll,
vagy kettőnké, vagy lenge álom.
És
bölcselő leszek, tudós, taláros,
de
gyermek is, szakadt rövidnadrágos,
ha
pápaszemed megcsillanni látom.
Az
órák akkor más irányba’ járnak,
jelenné
forrnak össze elmúlt árnyak,
ha
gondolok rád csöndesen, barátom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése